A cég az összes 737 Max repülését leállította, miután tavaly októberben az indonéziai Lion Air légitársaság JT 610-es járatán közlekedő gép csapódott a tengerbe, 14 perccel a felszállást követően, 189 ember halálát okozva. Öt hónappal később, március 10-én pedig az etióp légitársaság Boeing 737 MAX 8-as gépe hat perccel a felszállás után zuhant le, a katasztrófában 157-en haltak meg - olvasható a portálon.
A Bloomberg korábbi esetekre és az ügyvédekre hivatkozva most azt írta: ha ez bebizonyosodik, akkor még a becsült 1 milliárd dolláros összegnél is jóval magasabb lesz a kártérítés. Egy jogi szakértő ezért azt valószínűsíti, hogy a cég még peren kívül meg fog egyezni az áldozatok hozzátartozóival.
Korábbi hasonló esetekből kiindulva az összeg nagysága attól is függ majd, mennyi ideig voltak tisztában azzal az áldozatok, hogy meg fognak halni. A Boeing-ek esetében pedig valószínűsíthető, hogy az utasok perceken át tisztában voltak ezzel.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve