A rendelet célja az volt az alkotók szerint, hogy közös keretszabályok határozzanak meg a kockázatitőke-alapok számára, mivel ennek hiányában fennáll annak kockázata, hogy a tagállamok nemzeti szinten olyan eltérő intézkedéseket hoznak, amelyek közvetlen negatív hatást gyakorolnak a belső piacra, és akadályozzák annak megfelelő működését - olvasható az Európai Parlament és a Tanács rendeletében. A dokumentum szerint az eltérő minőségi követelmények ezen felül eltérő befektetővédelmi szinteket eredményezhetnek, ráadásul az országonként különböző szabályozás miatt nehezebb lenne összehasonlítani a tőkealapok befektetési ügyleteit is. Cél az is, hogy segítsék a kockázatitőke-alapok határokon túlnyúló forrásbevonását is.

A feltételeknek megfelelő alapok innentől egységesen az European Venture Capital Funds, azaz európai kockázatitőke-alap, röviden az EuVECA megnevezést használnák a nevükben, ez jelentené a biztosítékot arra vonatkozóan, hogy az öreg kontinens egész területén érvényes egységes szabályozás szerint működnek. A rendelet ugyanakkor arra is lehetőséget ad, hogy a kollektív befektetési vállalkozás ne használja az elnevezést, ilyenkor továbbra is az érvényben lévő nemzeti és általános uniós szabályok az iránymutatóak.

Sok feltételt megszabnak

Az új szabályozás szerint azokat az alapokat kell minősített kockázatitőke-alapoknak tekinteni, amelyek tőkéjük legalább 70 százalékát a vállalati fejlődés kezdeti szakaszában lévő kisvállalkozásokba fektetik. A rendelet ezen kívül számos dolgot meghatároz, így például hitelintézetekbe, befektetési cégekbe, biztosítási vállalkozásokba, a pénzügyi holdingokba és vegyes tevékenységű társaságokba nem lehet befektetni, de azt is meghatározzák, hogy a támogatandó cégek maximum 250 főt foglalkoztathatnak, míg éves árbevételük nem haladhatja meg az 50 millió eurót, vagy az éves mérlegfőösszegük a 43 millió eurót.

Ezen kívül megtiltják a tőkeáttétel alkalmazását is, így a kockázatitőkealap-kezelők a minősített kockázatitőke-alap szintjén csak azzal a feltétellel vehetnek fel kölcsönt, bocsáthatnak ki hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt, vagy vállalhatnak garanciát, ha ezeket a kölcsönöket, garanciákat vagy kitettségeket le nem hívott kötelezettségvállalások fedezik.

A rendelet fontosnak tartja, hogy az éves beszámolókat is egységes szabályokat alapján írják meg, ahogy szigorú átláthatósági szabályokat is létrehoztak: ennek megfelelően az EuVECA nevet használóknál nyilvánosak lennének a befektetési stratégiával, az alkalmazott befektetési eszközökkel, a költségekre és a kapcsolódó díjakra vonatkozó információk is.

A névhasználat további feltétele, hogy az alapkezelő legalább 100 ezer eurónyi befektetésre kötelezettséget vállalnak, de annak érdekében, hogy az alapok befektetőinek köre megfelelően széles legyen, a szabályozók kívánatosnak tartanák, hogy egyes más befektetők, többek között a magas tőkefedezettel rendelkezőmagánszemélyek is hozzáférhessenek a kockázatitőke-alapokhoz.

A teljes rendeletet, így a részletes szabályozást - magyar nyelven - ide kattintva olvashatja el.