A tagok már korábban megszavazták a munkabeszüntetést arra az esetre, ha a béremelésről nem sikerül megállapodni a vezetéssel. A Lufthansa utazószemélyzete eddig néhány kisebb akciótól eltekintve még sohasem sztrájkolt.
Az UFO követelései 5 százalékos béremelésre, egyhavi bérnek megfelelő nyereségrészesedésre, valamint arra vonatkozó garanciára terjednek ki, hogy a vezetés nem fog kiszervezni feladatokat, illetve nem alkalmaz a továbbiakban kölcsönzött munkaerőt.
Bár a társaság lendületbe jött az idei második negyedévben - 361 millió euró működési eredményt ért el, 28 százalékkal többet az egy évvel korábbinál -, az év első felében még 20 millió euró veszteség mutatkozott a rossz első negyedév miatt, amikor még 381 millió volt a működési veszteség. Az első félévben 168 millió euró adózás utáni veszteség keletkezett, de ez 38 millió euróval kevesebb, mint tavaly volt.
A vállalat a költségtakarékossági program - a téli menetrendben a kapacitások 2,5 százalékkal történő csökkentése, és leépítések - révén akar a jövedelmezőségen tovább javítani.
Az idén már volt egy, a Lufthansát súlyosan érintő sztrájk, akkor a frankfurti repülőtéren a gépek mozgását irányító földi személyzet hagyott fel a munkával.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve