A vállalat legnagyobb taglétszámú szakszervezete azt közölte, hogy a sztrájkban a dolgozók 85-90 százaléka vesz részt, így a gyártás teljesen leállt. A Szlovákiában 1991 óta működő vállalat történetében a mostani az első éles sztrájk.
A pozsonyi VW - amelynek Stomfán (Stupava) és Túrócszentmártonban is van egy-egy üzeme - több mint 12 ezer alkalmazottjával a legnagyobb magánmunkáltatónak számít Szlovákiában.
"Minden jogunkat és lehetőségünket ki kell használnunk, és ezek közül az utolsó a sztrájk. (...) Készen állunk arra, hogy egy-két napnál tovább is sztrájkoljunk" - hangoztatta Zoroslav Smolinsky szakszervezeti elnök a munkabeszüntetés megkezdése előtt a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek.
A pozsonyi VW munkavállalóinak érdekképviselete a múlt héten hirdette meg a sztrájkot, miután kudarcba fulladtak a cég vezetőségével folytatott egyeztetések, amelyek során 16 százalékos béremelést szerettek volna elérni. A vállalat ehelyett arra tett javaslatot, hogy júniustól 4,3 százalékkal, a jövő évtől pedig 4 százalékkal emelnék a béreket, valamint új számítást vezetnének be a szabadságpótlékra, valamint a karácsonyi juttatásra.
A Volkswagen szlovákiai cégénél a bérátlag - sajtóinformációk szerint - az 1700 eurót (520 ezer forint) közelíti, ugyanakkor a munkavállalók közlése szerint sokuk bére 700 euró körül van.
(Arról, hogy a magyarországi autógyáraknál milyen bérek vannak, itt olvashat.)
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve