A Disney a napokban közölte a CNN szerint, hogy a jelenlegi 76,7 százalékos részesedését 85,7 százalékra emeli, emellett a maradék részesedést 2 eurós részvényenkénti áron felajánlja eladásra, ezzel a tranzakció potenciális értékét 365 milió euróra (379 dollár) emelve. A Disney emellett azt is közölte, hogy akár 1,5 milliárd eurót (16 milliárd dollár) is befektethet az európai cégbe a "pénzügyi szükségletek" fedezésére.
A Disneyland Paris 1992-es megnyitása óta Európa vezető turistalátványossága lett a látogatottsága alapján. Az európai adósságválságot követően azonban jelentős veszteségeket szenvedett és a látogatottság is visszaesett. Ezen a helyzeten a párizsi terrortámadások sem sokat segítettek - jegyzi meg a CNN. A látogatók száma 2016-ban 13,4 millióra esett az előző évi 14,8 millióról, a hotelek szobakihasználtsága és az átlagos egy szobára jutó költés csökkent.
Kapcsolódó
A Disney-nek a nehézségekkel küzdő vidámparkjának már legalább háromszor mentőövet kellett dobnia, 2014-ben 1 milliárd eurót (1,1 milliárd dollár) költött új látványosságok és szállodák építésére.
Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének adatai szerint a Franciaországba látogató külföldiek száma körülbelül 5 százalékkal esett 2016 első kilenc hónapjában, az odautazó turisták pedig mintegy 6,6 százalékkal költöttek kevesebbet az országban. Amennyiben az utazók továbbra is elkerülik Franciaországot más desztinációkra lecserélve azt, akkor Franciaország könnyen elveszítheti a világ legnépszerűbb desztinációja címet és a vezetést átveheti az USA. Franciaországban egyébként 2015 novemberi terrortámadás óta szükségállapot van érvényben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve