A légitársaság 15 százalékkal 836 millió euróra növelte árbevételét az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye szintén 15 százalékot javult 182 millió euróra. Váradi József kiemelte, hogy az iparági költségek jelentősen csökkentek az előző évhez képest, ez nagyban hozzájárult a jó eredményekhez.
Ennek hátterében leginkább az alacsony kerozinárak vannak, de az ettől megtisztított költségek is "kontroll alatt vannak", egy utaskilométert 3,46 eurocentből állítanak elő, ez több mint 5 százalékos csökkenés a 2014 első félévi szinthez képest.
A jó eredmények ellenére a Wizz Air nem változtat a 2015-2016-os egész évre vonatkozó várakozásain, kapacitásait 18 százalékkal tervezi növelni annak ellenére, hogy jelentős, 16 százalékkal nagyobb kapacitás került a közép-kelet európai piacra. Hozzátette, továbbra is erre a piacra kívánnak fókuszálni.
A Wizz Air jelenleg 63 repülőgépes flottával rendelkezik, 114 repülőtérről 65 ezer járatot üzemeltet évente.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve