A nyitás egyértelmű jele, hogy az Apple frissítette vuhani kiskereskedelmi oldalát, készítettek egy új logót (a fenti képen) és a „hamarosan” szöveg várja a látogatókat. Az Apple háttérképként is rendelkezésre bocsátotta a grafikát, amit bármilyen eszközre le lehet tölteni – olvasható a szakportálon.
Bár hivatalos indulási dátum még nincs, az heteken belül megtörténhet.
Az üzlet a Wuhan International Plaza második emeletén lesz. Bár a cég eddig titokban tartotta az üzletnyitást, az engedélyezési eljárásokból már korábban kiderült, hogy a cég készül valamire.
Az üzlet teljes alapterülete állítólag 9500 négyzetméter lesz, bár nem tudni, hogy ebből mennyi lesz elérhető a vásárlók számára. A vuhani üzlet megnyitását korábban 2021 szeptemberére tervezték, hogy egybeessen az iPhone 13 megjelenésével.
Az Apple eddig 42 üzletet nyitott a kontinentális Kínában, 21 városban. Sanghajban van a legtöbb, hét üzlettel, ezt követi Peking 5 üzlettel.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve