Az Audi, Skoda, Seat és VW márkákat forgalmazó Volkswagen Group China 4,18 millió autót adott el tavaly Kínában, 6 százalékkal többet mint 2016-ban és első alkalommal lépve át a négymilliós küszöböt.
A Volkswagen csoport a kínai autópiac mindkét sajátosságát, a SUV modellek iránti élénk keresletet és a teljesen elektromos, illetve az elektromosított hibridek, az "új energia járművek" (New Energy Vehicle, NEV) elterjedésének állami ösztönzését ki kívánja használni eladásainak a növelésére.
Kína szigorú kvótát vezet be a NEV modellek gyártására és értékesítésére 2019-től. A gyártóknak 2019-től eladásaiknak legalább tíz százalékát NEV modellekkel kell teljesíteniük és az arány évről évre fokozatosan emelkedik majd. Az autógyártók termékpalettájának az átlagfogyasztása pedig emellett 2020-tól nem haladhatja meg az öt litert száz kilométerenként.
A NEV modellek értékesítésének a kínai autópiacon 2020-ra el kell érnie a kétmilliót. A Volkswagen 2020-ra 400 ezer NEV modell értékesítésére készül, amit 2025-re 1,5 millióra emel majd. Jochem Heizmann, a Volkswagen China igazgatója elmondása szerint 7-8 éven belül a konszern mintegy negyven NEV modellt fog már helyben Kínában gyártani.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve