A Wizz Air új járataival Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Németország, Svájc és Svédország repülőtereire lehet majd eljutni. A járatok összesen több mint negyedmillió ülőhelyet biztosítanak - írta a légitársaság.
A Wizz Air 2013 óta közlekedtet járatokat a balkáni országból. Első járatuk Tuzlából Malmőbe tartott, és azóta 3 millióan repültek a cég boszniai járatain. Az újabb bázis megnyitását az ügyféligényekkel indokolták, ezzel is szeretnék fejleszteni az ottani jelenlétüket.
Kapcsolódó
A közlemény szerint a szarajevói repülőtér nagy reményeket fűz a Wizz Air terjeszkedéséhez. Korábban a Szarajevó-Budapest járatot is jelentős érdeklődés fogadta, most pedig abban bíznak, hogy a légi összeköttetés bővítése fellendíti a helyi idegenforgalmat, és hozzájárul Bosznia-Hercegovina gazdasági fellendüléséhez - áll a közleményben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve