A mérlegfőösszegét tekintve legnagyobb olasz bank kedden közölte, hogy a szeptember 30-ával végződött negyedévben nettó nyeresége a Pioneer vagyonkezelő eladásának köszönhetően elérte a 2,82 milliárd eurót - írja az MTI.
A Pioneer értékesítéséből származó bevételt és egy másik egyszeri tételt nem számítva a bank nettó nyeresége 838 millió euróra nőtt az egy évvel korábbi 447 millió euróról.
Kapcsolódó
A nem teljesítő hitelek után képzett céltartalék 598 millió euróra csökkent, míg a tavalyi harmadik negyedévben még 1 milliárd céltartalékra volt szükség.
Az első háromnegyed évben az UniCredit nettó nyeresége elérte a 4,67 milliárd eurót. A bevétel 2,7 százalékkal 14,77 milliárd euróra csökkent, a működési költségek ennél nagyobb mértékben, 3,8 százalékkal 8,557 milliárd euróra estek vissza. (Kőkemény spórolás több magyar banknál.)
Az UniCredit eredetileg november 9-én akarta publikálni negyedéves jelentését, de előrehozta a sarokszámok közzétételét, mert tévedésből néhány harmadik negyedévi adat már hétfőn felkerült a bank honlapjára, és e-mailen is eljutott befektetőkhöz és elemzőkhöz. Az átfogó jelentést az eredeti menetrendnek megfelelően november 9-én közlik.
Az UniCredit az UniCredit Bank Hungary Zrt. révén van jelen Magyarországon - írja az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve