A finn mobilgyártó 200 millió euró körüli összegért adhatja el az 1998-ban alapított leányvállalatot, amelynek értékesítéséről a brit Permira kockázatitőke-befektető társasággal előrehaladott tárgyalásokat folytat - írta az FTD. A lap nem nevezte meg értesülése forrását, a cégek pedig nem kommentálták a beszámolót.
A Vertu a legdrágább mobiltelefon márka a világon, az aranyozott, drágakövekkel díszített készülékek ára akár a 245 ezer eurót (70 millió forintot) is elérheti. A luxustelefonok vonzerejét növeli az exkluzív ügyfélszolgálat, amely egyebek mellett vendéglői asztalfoglalásban vagy koncertjegyek beszerzésében segédkezik. A Nokia nem közöl üzleti adatokat a cégről, ágazati becslések szerint az éves árbevétel 200-300 millió euró körül lehet.
A Vertu értékesítése 2011 vége óta napirenden van, az ügylet lebonyolításával a Goldman Sachs amerikai befektetési bankot bízták meg - írta az FTD. A Nokiának sürgősen szüksége van a tőkeinjekcióra a szanálás finanszírozásához - tette hozzá a lap, kiemelve, hogy a Standard and Poor's pénteken a befektetésre nem ajánlott sávba szállította le a finn mobilgyártó hitelminősítői besorolását.
A Nokia sokáig az ágazat legnagyobb szereplője volt, de lemaradt a piac legutóbbi nagy átalakulásánál, az okostelefonok és a táblagépek térhódításánál, így elveszítette elsőségét és veszteségessé vált.
Az idei első negyedévben a bevétele 7,4 milliárd euró volt, csaknem egyharmaddal csökkent az egy évvel korábbi 10,4 milliárdhoz képest. Az adózás utáni eredmény 929 millió euró veszteség volt, szemben az egy évvel korábbi 344 millió euró nyereséggel.
A világszerte csaknem 130 ezer embert foglalkoztató cég az idén februárban bejelentette, hogy a komáromi gyárából elbocsát 2300 embert.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve