A vállalat csütörtöki közlése szerint a tavalyi forgalom 7,9 százalékkal, 3,65 milliárd svájci frankra (1 svájci frank 288 forint) emelkedett. A Reuters által megkérdezett elemzők ennél nagyobb, 3,74 milliárd frank forgalomra számítottak. A Lindt und Sprüngli 6-8 százalékkal tervezte növelni tavaly értékesítését.
A cég szerint 2015 a nagy bizonytalanságok éve volt. A vállalat közleménye szerint az erős frank, a csokoládékészítéshez szükséges nyersanyagok magas ára, az olajexportáló országok gyenge devizaárfolyamai, a deflációtól és a munkanélküliségtől való félelem és a terrorista fenyegetések közvetett hatásai mind befolyásolta a forgalmat, aminek nem tett jót a túl meleg nyár sem.
A Lindt und Sprüngli március 8-án ismerteti tavalyi profitjára vonatkozó adatait.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve