A majdani tendergyőztes a BTK maximum 65 százalékát veheti meg, emellett opciót kap az ország harmadik GSM mobil távközlési hálózatának kiépítésére. A kormány az év legnagyobb ügyletéből legalább 100 millió dollár bevételre számít. A BTK eladását célzó korábbi pályázat egyszer már meghiúsult; sajtóértesülések szerint az akkor győztesnek kijelölt görög OTE ismét indulni kíván.
A pályázati kiírást eddig 8 cég vette meg, köztük a Matáv is - erősítette meg a korábbi feltételezéseket Straub Elek, aki szerint a bolgár kormány döntése csak őszre várható.
A privatizációs folyamat többlépcsős, a meghosszabbított, június 10-ei határidő után egy úgynevezett nem kötelező ajánlatot kell tenniük. Az ajánlatokból a bolgár kormány egy szűkített listát alakít. Ez alapján a versenyben maradnak már egy kötelező érvényű ajánlatot kell tenniük.
Straub az MTI-nek nyilatkozva elmondta azt is, hogy a Deutsche Telekom 30 ezres létszámleépítése minden olyan céget érint, amelynek pénzügyi pozíciója megváltozott, de a Matávét nagyon jónak minősítette.
A Matáv Rt. éppen ma jelentette be, hogy lépéseket tett egyes leányvállalatainál a tőkeszerkezet átalakítására, illetve a csoporthitelek részleges visszafizetésére. Ennek keretében a Westel Mobil Távközlési Rt.-nél és az Emitel Távközlési Rt.-nél jelentősen emelkedik a tőkeáttétel, hiszen mindkét 100 százalékos leányvállalatnál minimális az adósságállomány. A Westel rendkívüli közgyűlése arról határozott, hogy a korábbi években felhalmozódott, eredménytartalékban tartott nyereség nagy részét, 61,5 milliárd forintot osztalékelőlegként kifizeti a tulajdonosnak. A finanszírozás anyavállalati hitelből valósul meg. Magyarország dél-alföldi régiójának helyi távközlési szolgáltatója, az Emitel 4,6 milliárd forintot utal át osztalékként a Matávnak döntően anyavállalati hitelből, kisebb részt saját készpénzből.
A macedóniai Maktelben másfél éve vásárolt érdekeltsége elemzők szerint mindenesetre megerősíti a vételi szándékot. A BTK jelenleg 8 milliós ország 35 százalékát szolgálja ki; tavalyi 241 millió levás (108 millió dolláros) adózott nyeresége éves összevetésben 43 százalékos gyarapodást tükröz.
További részletek