A beruházások a következő két évben valósulnak meg, és beletartoznak a cég európai terjeszkedésébe. A német sajtóban találgatások jelentek meg, hogy a lengyel központok megnyitása más logisztikai központok bezárásával fog együtt járni. A német média itt konkrétan arra utalt, hogy az előző hétvégén Németországban sztrájkoltak az Amazon dolgozói a fizetések és a rossz munkakörülmények miatt.
Az Amazon szóvivője szerint nincsenek tervek már meglévő logisztikai központok bezárására Európában, sőt azt is hozzátette, hogy Berlin mellett is hamarosan egy új központot nyit majd a cég, ezer embernek adva így munkát.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve