Az Oroszországot a Fekete-tengeren keresztül Dél-Kelet-Európával, Ukrajna kikerülésével összekötő gázvezeték négy elágazását úgynevezett 1+2+1 formulában tervezik kiépíteni - közölte Alekszej Miller, a cég vezérigazgatója. Ez azt jelenti, hogy először csak egy elágazást kezdenek építeni, majd kettőt egyszerre, és végül a negyediket. "Az első kereskedelmi szállítás a Déli Áramlat első elágazásán 2015 decemberében érkezik Bulgáriába, a továbbiakban egy év különbséggel beindítjuk a másik két elágazást, majd még egyet. 2017 végére, 2018 elejére 63 milliárd köbméter földgáz érkezik Bulgária partjaihoz, ahonnan a célországokba osztják el majd" - idézi a Gazprom vezérigazgatóját a Ria Novosztyi.
Az orosz hírügynökség emlékeztet: június 4-én Alekszej Miller még arról beszélt, hogy a Déli Áramlat két ágának építését egyszerre kezdhetik el, egyenként 15 és fél milliárd köbméter kapacitással. Ehhez azonban meg kell vizsgálniuk a csöveket fektető hajók műszaki feltételeit. A csövek beszállítói részére augusztusban írják ki a pályázatot. Ezzel kapcsolatban nem nő a gázvezeték beruházási költsége - erősítette meg a Gazprom vezérigazgatója.
Az orosz állami gázóriás internetes oldalán lévő térkép a Déli Áramlat útvonalára továbbra is négy elképzelést mutat be. Három Magyarországon keresztül vezet, a negyedik útvonala egyelőre Szerbiáig tart. Kettőnek Ausztria a végállomása, egynek Szlovénia.
A Gazprom vezérigazgatója június 4-én cáfolta, hogy problémák lennének a Déli Áramlat magyarországi szakaszának megépítésével. "Magyarországgal (kapcsolatosan) a határidők nem kritikusak, nem mondanám, hogy lennének problémáink" - mondta. Korábban elterjedt a hír, hogy a Gazprom Zágrábbal tárgyalt, hogy a Déli Áramlatot Horvátország területén vigyék keresztül, mert a projekt magyarországi szakaszának építése veszélybe került. Alekszej Miller április 17-én Budapesten tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel. A magyar kormányfő hat nappal később Brüsszelben kijelentette: Magyarország számára puszta gazdasági megfontolásokból sokkal jobb, ha a földgázvezeték magyar területet is érint.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve