Alekszej Miller, a Gazprom vezetője a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon egyebek között arról beszélt, hogy Európa teljes gázimportja évi 300-320 milliárd köbméter körül marad annak ellenére, hogy csökken az európai gáztermelés az alternatív energiaforrások felhasználásának a bővülésével.
Közölte, rekordszintű orosz gáz irányult Európába az idei első negyedévben. Tavaly a Gazprom 20 százalékkal, 127,05 milliárd köbméterre növelte gázexportját Nyugat-Európába, és 4,3 százalékkal, 34,43 milliárd köbméterre bővítette Kelet- és Közép-Európába. A teljes orosz kivitel Európába 161,48 milliárd köbméter volt tavaly, ami 16,3 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
Alekszej Miller elmondta, a Kínaiakkal a napokban kötött 400 milliárd dolláros gázmegállapodás befolyásolhatja az európai gázárakat. A Gazprom vezetője úgy vélte, hogy a Kínával évi 38 milliárd köbméter földgáz szállításáról létrejött szerződéssel "megkezdődött a verseny a vezetéken szállított orosz földgázért".
Miközben a Gazprom vezetője azt mondta, hogy titokként kezelik, mennyiért kapja majd Kína az orosz fölgázt, pénteken már a második orosz miniszter ismertette ezzel kapcsolatos "saját számításait". Csütörtökön Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési miniszter, pénteken Alekszandr Novak energiaügyi miniszter nyilatkozta azt, hogy "számítása szerint" ezer köbméterenként 350 dollárt fizet majd Kína.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve