A Louis Vuitton, a Chanel, a Hermes és a Gucci képviseli a luxusmárkákat a világ száz legértékesebb brandje között - írja a Világgazdaság.
Nagy meglepetés ebben nincs: a világ dollármilliomosainak összesített vagyona tavaly 8,6 százalékkal 74 ezer milliárd dollárra nőtt, és számukra a gazdasági válság sem húsba vágó, mint a szegényebb néprétegeknek.
Kapcsolódó
A most, a londoni Kantar piackutató cég éves jelentése szerint az öt legértékesebb brand az Amazon, az Apple, a Microsoft, a Google és a Visa. De nélkülük is mintegy 6 százalékkal nőtt annak a száz cégnek az értéke, amelyek idén felkerültek a listára. Hiába a járvány, már 5 ezermilliárd dollárt (1 562 400 milliárd forintot).
Igazán érdekesek, de a top százban még nincsen benne a Rolex, a Cartier, a Dior, az Yves Saint Laurent, a Burberry és a Prada. Kiegészülve a négy listás szereplővel, a tíz luxusmárka összesen 177 milliárd dollárt (55 310 milliárd forintot) ér. A luxuskategória azért tudott értékben növekedni, mert a luxusmárkák erős márkaértéket képviselnek, és ez ellenállóvá teszik őket a negatív hatásokkal szemben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve