Július végére két éve a legalacsonyabbra süllyedt a pekingi jegybank devizatartaléka - jelentette az Hszinhua hírügynökség. A júniusi szintről 42,5 milliárd dollárral 3,65 ezer milliárd dollárra csökkent, ez március óta a legnagyobb havi zuhanás. A tartalék történelmi csúcsát 2014 júniusában érte el 3,99 ezer milliárd dollárral, vagyis azóta 343 milliárddal lett kevesebb. Ennek ellenére a helyzet egyáltalán nem kritikus, hiszen továbbra is Kína rendelkezik a világ legnagyobb devizatartalékával.
A csökkenés oka elsősorban a második negyedévi gazdasági növekedés lendületének csökkenésével kapcsolatos félelmek miatti tőkekiáramlás és a dollár árfolyamának emelkedését jósoló prognózisok. Az elemzők a második félévi 7 százalékos GDP-bővülésnél valamivel gyengébb eredményt várnak a harmadik negyedévben a pénzügyi aktivitás gyengülése és az építőipar lassulása miatt. A likviditás kiáramlásának ellensúlyozására a szakértők arra számítanak, hogy a jegybank tovább csökkenti a pénzintézetek kötelező tartalékalapjának nagyságát.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve