A lengyelországi Wroclaw városának önkormányzata a helyi lakosokat kérdezi arról, hogyan nézzen ki az a közúti tábla, amely arra figyelmezteti az autósokat, hogy az út, ahol járnak, keresztezi a sündisznók vándorlási útvonalát - adta hírül a Notes from Poland hírportál. Becslések szerint évente 40 ezer sündisznó veszíti életét Lengyelország útjain.
Állatvédők szerint a sündisznók fontos szerepet játszanak a városi környezetben, nem véletlen, hogy védett állatok, emellett az autósoknál is gondot okozhat, ha nagy sebességgel haladva esetleg ki akarnak kerülni egy állatot, és ezért elrántják a kormányt.
A wroclawi közvélemény-kutatásban három táblát bocsátottak szavazásra a helyhatóság közösségimédia-oldalán, ahol az év végéig lehet véleményt nyilvánítani. Az egyiken csak egy sündisznó látható, a másik a keresztező sündisznókra figyelmeztet, míg a harmadik szerint "Vigyázz! Sündisznók és sündisznó gyermekek!"
A környezetvédők felhívják a figyelmet arra, hogy ezeknek az állatoknak azért kell különösen erős védelem, mert szemben más társaikkal, például a szavasokkal, akik szerencsés esetben el tudnak futni az autók elől, a sündisznók apró lábai legfeljebb eliszkolásra alkalmasak, ami kevés az önvédelemhez. Ezen túl legfeljebb összegömbölyödhetnek, ami azonban legfeljebb a kutyák ellek hatásos.
Lengyelországban élnek európai sündisznók és fehér hasú társaik is. Számuk természetes élőhelyük zsugorodása és az utcai balesetek miatt csökken. Wroclaw előtt Krakkóban tettek ki az autósokat figyelmeztető táblákat a szúrós kis állatok védelmében, és a helyi környezetvédők biztonságos helyeket építettek a téli álomba merülő sündisznóknak.Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve