A közlemény szerint a Wels-Bécs-Budapest fuvarozási útvonal egyben Európa három fontos intermodális csomópontját köti össze; így ezáltal növekedhet a vasúti forgalom, nő a legfontosabb szállítási útvonalak kihasználtsága; megrövidülnek a szállítási idők, és tervezhetőbbé válik a szállítás is.
Az új szolgáltatás nemcsak Ausztriát és Magyarországot kapcsolja össze, hanem az egész észak-európai régiót összeköti Délkelet-Európával, valamint Törökország ázsiai részével is.
A welsi, a bécsi és a budapesti intermodális terminálok között a tervek szerint heti három közvetlen fuvart indítanak; a szállítmányok útját közvetlenül lehet majd kiválasztani a németországi kombinált fuvarozással foglalkozó vállalat (Frankfurt Kombiverkehr KG) és az osztrák vasút teherfuvarozási csoportjának (ÖBB RCG) hálózatai felé. Ausztria legnagyobb állami vasúttársaságának, az Osztrák Szövetségi Vasutaknak (ÖBB) teherfuvarozással foglalkozó csoportja (ÖBB RCG) Európa egyik vezető vasúti logisztikai szolgáltatójának számít; 8500 alkalmazottat foglalkoztat; a csoport éves bevétele 2,3 milliárd euró, vagyis több mint hétszázmilliárd forint.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve