A török diplomácia vezetője kifejtette: Törökországot nem lehet arra kényszeríteni, hogy válasszon a Nyugat és Oroszország között. Az ukrajnai konfliktust említette példaként arra, hová vezethet egy ilyen választás kikényszerítése. Az Sz-400-as orosz rakétavédelmi rendszer megvásárlása már "kész a megállapodás" - fogalmazott Cavusoglu.
Mike Pence amerikai alelnök viszont szerdán egy - a NATO-tanácskozáshoz kapcsolódó - rendezvényen éppen arról beszélt, hogy Ankarának "választania kell". Az alelnök szerint Törökország vagy továbbra is az általa a történelem legsikeresebb katonai szövetségének nevezett NATO fontos tagja marad, vagy kockáztatja e partneri viszonyt. Pence azt hangoztatta, hogy Washington "nem marad tétlen", ha egy NATO-tagország az ellenféltől vásárol fegyvereket.
Az Egyesült Államokban és a NATO-ban már korábban megütközést keltett, hogy Törökország - amely a NATO egyik legfontosabb tagja - fegyvervásárlásról folytat tárgyalásokat Oroszországgal.
Ankara Sz-400-as orosz rakétavédelmi rendszert készül vásárolni Moszkvától. Washington és Ankara más NATO-szövetségesei már többször kifogásolták a tervet, azzal érvelve, hogy részben az orosz fegyverzet nem felel meg az észak-atlanti szövetség szabványainak, részben pedig biztonsági fenyegetést jelent, hogy Törökországnak amerikai fegyverzete van, illetve amerikai F-35-ös vadászbombázók megvásárlására is készül, miközben oroszokkal folytat katonai együttműködést.
Az amerikai kormány kilátásba helyezte, hogy felmondja az F-35-ös vadászbombázók eladásáról kötött egyezményt, amennyiben Ankara továbbra is tárgyal az oroszokkal. Charles Summers, a Pentagon (védelmi minisztérium) szóvivője hétfőn bejelentette: Washington leállította az F-35-ös vadászgépek fogadásához és hadrendbe állításához szükséges felszerelések és kézikönyvek szállítását Törökországnak. Summers akkor hangsúlyozta: a felszerelések és kézikönyvek leszállításának felfüggesztése csupán az első lépés, mert ha Ankara továbbra is tárgyal Moszkvával, és megveszi az Sz-400-as védelmi rendszert, "kockáztatja további részvételét az F-35-ös programban".
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve