Az Európai Unió Kopernikusz elnevezésű Föld-megfigyelési programjából származó adatok szerint mintegy 19 kilométernyi útszakasz pusztult el, a vulkáni hamuval borított területek nagysága meghaladja az 1500 hektárt. A tűzhányó nyolc napja tört ki, a láva két irányba indult pusztító útjára. Hatezer embernek kellett elhagynia otthonát rövid idő alatt - írja az MTI.
Hétfőn reggel váratlanul abbamaradt az érzékelhető vulkáni tevékenység, helyszíni beszámolók szerint megszűnt a morajlás, nem lövellt ki láva, sem füst a kürtőből. Néhány órányi szünet után azonban ismét füstölni kezdett a vulkán. María José Blanco a spanyol geográfiai intézet kanári-szigeteki igazgatója sajtótájékoztatón számolt be a jelenségről hangsúlyozva: az enyhülés nem jelenti azt, hogy nem kell újbóli kitörésre számítani.
A lávafolyam hétfő délutánra kevesebb mint egy kilométerre megközelítette a partot, a szakemberek valószínűsítik, hogy eléri a tengert, de nem tudni mikor, mert a sebessége jelentősen lelassult.
Elővigyázatosságból a sziget nyugati oldalán Tazacorte település több részén lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el felszólítva az ott élőket, hogy tartsák zárva az ablakokat és az ajtókat is, mert a láva és a tengervíz találkozásakor veszélyes gázok szabadulnak fel. A sajtótájékoztatón elhangzott: jelenleg a levegő minősége megfelelő, de nem lehet kizárni, hogy 24 órán belül savas eső essen.
A repülőtér ugyan vasárnap óta ismét üzemel, de egyedül a Binter légitársaság indított járatot. Hétfőn délután kiadott közleményükben viszont már arról tájékoztattak, hogy a megfelelő biztonsági feltételek hiányában ismét felfüggesztik a közlekedést.
A 85 ezer lakosú La Palma szigetet továbbra is kizárólag vízi úton lehet megközelíteni, azonban a magánhajók hajóforgalmát óvatosságból korlátozták.
A spanyol kormány várhatóan keddi ülésén katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánítja az atlanti-óceániban fekvő szigetet, így számos pótlólagos forrást szabadíthatnak fel a segítségnyújtáshoz.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve