A migránsválság kitörését követően, az utóbbi 20 hónapban a katonaság a rendőrséggel közösen védelmezte a macedón és a bolgár határszakaszt. Ezt a feladatot a jövőben kizárólag a belügyminisztérium munkatársai végzik majd - írja az MTI.
A rendőrség és a katonaság a közös járőrözés során több mint 23 ezer illegális migránst akadályozott meg abban, hogy belépjen Szerbiába, valamint 172 embercsempészt fogott el. (Német menedéket kért ezernél is több diplomata a török puccskísérlet után.)
A legfrissebb adatok szerint Szerbiában jelenleg körülbelül négyezer migráns tartózkodik, aki arra vár, hogy bejuthasson az Európai Unióba. A nyugat-balkáni migránsútvonal két évvel ezelőtti lezárása óta Szerbián keresztül egyre kevesebben próbálnak meg Nyugat-Európába jutni, a migránsok inkább a - sokkal veszélyesebb - tengeri útvonalakat választják.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve