Egy influenzajárvány átlagosan 10,5 milliárd dollárba került az Egyesült Államokban. Ez tartalmazza a kieső munkaidő okozta többletköltségeket és az egészségügyi ellátásban jelentkező kiadásokat is - idézi a CNBC a szövetségi kormány egészségügyi tájékoztató intézetének (CDC) öt évvel ezelőtt készült tanulmányát. Az USA számos tagállamában jelenleg évek óta nem látott erejű influenzajárvány tombol, ami arra utal, hogy az átlagnál többe kerül majd a kór legyűrése.
A CDC legfrissebb adatai szerint 47 államban tapasztaltak gyakori influenzás megbetegedéseket a január 5-ével végződött héten. Abban a 15 államban, amelyben járvány alakult ki, október első napja óta több mit 3700 ember került kórházba a betegség miatt.
A szakértők a 2009-2010-es sertésinfluenzához hasonlítják az idei járványt, amely jelentős hatást gyakorolt a biztosítók profitjára. Akkor 7000 ember került kórházba az USA-ban. Az Aetna egészségbiztosító vezetői az eddigi trendek alapján úgy gondolják, hogy nem kell akkora járvánnyal, következésképpen olyan nagy költséggel számolniuk, mint négy éve. Mark Bertolini vezérigazgató azt mondta a társaság befektetőinek, hogy 40-50 millió dollár kiadással számolnak - 2009-ben 100 millióval rövidítette meg az influenza a biztosítót.
Ezt a várakozást látszik igazolni, hogy az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók aránya országos szinten 4,3 százalékra csökkent az elmúlt napokban szemben a január első hetében feljegyzett hat százalékkal - jelentette a CDC. A 2003-2004-es nagy járvány és a 2009-es sertésinfluenza idején az országos arány elérte a 7,6 százalékot.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve