A benzinárstop miatt a magyar-román határ menti bevásárlóturizmus mára két irányú lett - írja a Telex. Míg bizonyos termékeket még mindig olcsóbb odaát megvenni, tankolni már Romániából járnak át Magyarországra, és az árstop alá vont élelmiszerek egy részét is érdemesebb itt megvásárolni. Ezt nemcsak azok mondják, akik évek óta átjárnak, és figyelemmel kísérik az árak alakulását, hanem a hírportál bevásárlókosara is igazolja.
Május közepén ugyanazon a napon kereste fel a Telex munkatársa a debreceni, míg transtelexes kollégája a nagyváradi Auchant. Bár az eltérő bolthálózat és a két ország nem egyforma árukínálata – például kiszerelésbeli különbségek – miatt kissé más terméklistával tudtak dolgozni, az adatok így is beszédesek. Összesen huszonegy termék került a bevásárlókosárba, amiből tizenkettő a nagyváradi, míg kilenc a debreceni Auchanban volt olcsóbb.
Kapcsolódó
A bevásárlókosárban lévő termékek a nagyváradi áruházban 14 902 forintnak megfelelő összegbe, míg a debreceniben 15 606 forintba kerültek, érdemi különbség tehát összességében nem volt a két áruház között. A nagyváradi boltban a húsok és a mirelit termékek voltak kiugróan drágák, valamint a tonhal és a krumpli is sokkal többe került, mint a magyarországiban. A zöldségek, gyümölcsök, továbbá a tojás, a spagetti, vagy például a nálunk csipszadóval sújtott kóla jóval olcsóbb volt a nagyváradi áruházban.
Ami a tankolást illeti a Nagyvárad környékén a legolcsóbb kutakon 8,12 lejbe került a 95-ös benzin és 8,79 lejbe a dízel literje. Ez 625 forintos benzin- és 677 forintos dízelár azzal a 77 forintos árfolyammal számolva, amivel az Auchan árait is átváltották. És egyben azt is jelenti, hogy a magyarországi kutak árai 25-30 százalékkal alatta vannak a romániai kutakéinak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve