Olyan interkontinentális ballisztikus nukleáris rakétát (ICBM) állít rendszerbe Moszkva, amely állítása szerint egyedülálló jellegzetessége miatt áthatol bármilyen védelmi rendszeren - írta a Szputnyik hírügynökség.
Az RS-26-os különlegessége, hogy bár hagyományos ICBM-ként kezdi a pályáját, a világon egyedülállóan szuperszonikus robbanófejei folyamatosan változtatják röppályájukat, így kivédhetetlenül legalább néhánynak sikerülnie kell áthatolnia az elhárítás pajzsán - mondta a Rosszijszkaja Gazetának nyilatkozó szakértő.
A Rubezs ugyan csak 80 tonnás, szemben az orosz stratégiai rakétaerő alapját adó 120 tonnás RS-24 Jarsszal, 1,2 megatonnányi pusztító erőt juttat célba négy darab, külön célpontba juttató 300 kilotonnás robbanófejével, s hatótávolsága 11 ezer kilométer.
Gyorsított indító szakasza kevesebb mint öt percig tart, ami azt jelenti, hogy az európai NATO radaroknak nem lesz idejük felfedezni kilövésüket. Röppályájának utolsó szakaszán, néhány száz kilométerre a céltól a rakéta zuhanórepülésbe megy át és cirkálórakétaként fejezi be útját.
A hírek szerint még az idén hadrendbe állítják.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve