"A katasztrófaelhárítók a helyükön vannak, elvégezték az előkészületeket. A tajsani erőmű teljes mértékben készen áll a tájfunra, minden a helyén van" - közölték a tajsani erőmű szakemberei a South China Morning Post lappal az 444 szerint.
A jangcsiangi erőmű öt működő, egyenként ezer megawattos blokkját a cég vezetése szerint szintén biztosították. Az atomerőmű igazgatója, Csen Vej-csong arról beszélt, minden ajtót és ablakot rendesen bezárnak. "Minden részlegnek a legnagyobb fontosságot kell tulajdonítania ennek" - mondta a vezető. Hozzátette, hogy minden más biztonsági intézkedést is be kell tartani.
A kínai hatóságok a lehető legmagasabb szintű riasztást adták ki a közeledő forgószél miatt. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a tájfun visszaduzzasztja a folyóvizeket, amelyek így áradással fenyegetnek. Tízezreket telepítettek ki és vittek biztonságos helyre, és repülőjáratok százait törölték a térségben, valamint a tömegközlekedést is korlátozták. Az elmúlt évek elgerősebbjei között nyilvántartott Mangkhut tájfun a Fülöp-szigeteken legalább 25 ember halálát okozta.
A fotó forrása: Isaac Lawrence/AFP.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve