Warren Buffett a világ egyik legismertebb befektetője, tanácsai pedig sokaknak jelentenek iránymutatást. A pénzügyi szakember pedig elmondta, hogy szerinte milyen termékeket kell kerülni: most arra figyelmeztette a gazdagodni vágyókat, hogy bitcoinra építeni szimpla szerencsejáték. Spekuláció csupán, nem pedig érdemi befektetés - idézi a 444.hu a Forbes-nak adott nyilatkozatát.
Az újság alá is támasztotta ezt, mondván a kriptovaluták szinte teljes egészében szabályozatlan piaca valóban hatalmas kockázatokat rejt, a bitcoin-vásárlók teljes, bitcoinba fektetett vagyonukat kockáztatják. Buffett még ennél is keményebben fogalmazott. Akik bitcoint vásárolnak, azok "nem befektetik a pénzüket, csak spekulálnak".
A kriptovaluták az elmúlt hónapokban jó részt igazolták is a befektető aggályait. A legtöbb termék árfolyama jelentőset esett. Április elején néhány óra alatt esett össze az árfolyam.
A fotó forrása: Greg Baker/AFP.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve