Az ukrajnai Kremencsuk iparvárosban lakása előtt több lövést kapott a hátába a 34 éves Olekszandr Lobogyenko bíró, aki korábban elrendelte több kormányellenes tüntető házi őrizetét - jelentette a Wall Street Journal. Lobogyenko még eljutott a kórházba, de nem tudtak segíteni rajta az orvosok. A belügymisztérium szerint a kormánnyal szemben álló személyek állhattak a gyilkosság mögött, ellenzéki vezetők szerint azonban a vádaskodás része annak, hogy eltereljék a figyelmet a hatalom erőszakos fellépéseiről.
Az ellenzék arra hivatkozik, hogy az elmúlt években több bírót megöltek Ukrajnában, ami azt mutatja, hogy az ellenük irányuló támadásokhoz nincs szükség politika indítékra. Ugyanakkor az eset vészesen egybe esik azzal, hogy a tüntetők a januári rendőri erőszakra hivatkozva elkezdtek saját önvédelmi csoportokat szervezni. A kormány álláspontja szerint gyakorlatilag illegális polgárőrség jön létre, amelyet azonnal fel kell oszlatni.
Holtpont
A hatalom és az ellenzék viszonyában kialakult patthelyzet azonban kedvez a szervezkedésnek. A kijevi tüntetők egyre szervezettebbek, botokkal felfegyverzett csapataik ellenőrzésük alatt tartják a belvárost, ahol több ezer barikádjuk és sátorvárosuk van. Szokatlan lépésként szerdán több száz ilyen felfegyverzett ember elhagyta ezt a területet, hogy körbevegye azt a bírósági épületet, ahol négy garázdasággal vádolt tüntető ügyében ítélkezett a bíróság. A vádlottakat elengedték.
Ezzel egyidejűleg a belügyminisztérium bejelentette, hogy vizsgálatot indít az ország különböző részein megjelent úgynevezett önvédelmi csoportok ügyében, miután azok hírek szerint elkezdték összeírni a fegyverrel rendelkező embereket saját régióikban. A tárca szerint a szervezkedők ellen eljárást indíthatnak a félkatonai szervezetek létrehozását tiltó törvény alapján.
Iszapbirkózás
Miközben az ukrán valuta értéke rohamosan csökken és a régiók egy részének irányítása kicsúszik a kijevi kormány ellenőrzése alól, a nyugati diplomaták arra próbálják rávenni Viktor Janukovics államfőt, hogy osztozzon a hatalmon bírálóival. Az elnök és az ellenzék tárgyalásai azonban elakadtak. Janukovics a szocsi olimpia megnyitóján találkozott orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal - aki egyebek mellett megígérte, hogy átutalják az Ukrajnának ígért 15 milliárd dolláros hitel második, kétmilliárdos részletét -, majd ezt követően halogatni kezdte a tárgyalásokat.
Az ellenzék megpróbált rendkívüli parlamenti ülést összehívatni azért, hogy megvitassák az alkotmány módosítását. Céljuk a 2004-es állapot visszaállítása, mivel az alaptörvény akkor jóval kisebb hatalmat adott az államfőnek, és lehetővé tette, hogy az országgyűlés miniszterelnök-jelöltet állítson. A többségben lévő kormánypárt azonban megakadályozta a döntést, mondván: nincs olyan törvény a ház előtt, amelyről szavazhatnának.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve