A kutatásban megkérdezett középosztálybeliek 62 százaléka arról számolt be, hogy kénytelen volt csökkenteni kiadásait és 85 százalék azok aránya, akik szerint nehezebb fenntartani megszokott életmódjukat, mint tíz évvel ezelőtt. A 2008-ban készült hasonló felmérésben még a válaszadók kicsit több mint fele úgy vélte, hogy a gyermekei magasabb életszínvonalat érhetnek el nála, ám ez az arány mostanra 43 százalékra süllyedt.
A középosztálybeliek többsége a politikusokat, ezen belül a kongresszusi képviselőket okolja sorsa rosszabbra fordulásáért − a megkérdezett 62 százaléka véli úgy, hogy hazugságaiknak jelentős szerepe van ebben. A hibáztatott intézmények sorában a második helyre a bankok és más pénzügyi szolgáltatók kerültek. Jó hír Barack Obama elnöknek, hogy a középosztályhoz tartozók 52 százaléka szerint jobb lenne nekik, ha még egy ciklusra felhatalmazást kapna az ország irányítására, míg republikánus ellenfelét, Mitt Romneyt csak 42 százalékuk látná szívesebben az elnöki székben.
Kapcsolódó
Elemzők szerint a középosztályt az egészségügyi kiadások és gyermekeik taníttatási költségeinek megugrása sújtja a leginkább, miközben eltűnnek a foglalkoztatásban a közepes munkabérek. Az amerikai statisztikában az évi 39−118 ezer dollár között keresőket tartják középosztálybelinek. Egy háromtagú család átlagos jövedelme a Fed adatai szerint 2000-ben közel 73 ezer dollár volt, míg most kevesebb mint 69,5 ezer. A társadalmi csoport felső, illetve középső harmadába tartozók aránya 46, illetve 45 százalék, míg 1970-ben 29, illetve 62 százalék volt. A középosztály aránya a teljes népességen belül a 2001-es 54-ről 2011-re 51 százalékra zsugorodott.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve