Közelednek az álláspontok egy lehetséges jüankötvény-kibocsátás feltételeiről - fogalmazott a miniszterhelyettes. Úttörő jellegű kibocsátásról lenne szó mintegy 300-500 millió dollárnak megfelelő értékben. Április végi kínai látogatásunkon remélhetőleg meg is állapodunk majd az ottani pénzügyi felügyelettel, és a találkozót követően már a pontos dátumot és a kötvény többi paraméterét is meg fogjuk tudni mondani"- mondta Nowak.
A lengyel jüankötvény-kibocsátás az első lehet Kelet-Közép-Európában.
Magyarország idén januárban jelentette be, hogy jüankötvény-kibocsátásra készül, azonban rá egy héttel már - az üzlethez közel álló forrásra hivatkozva a Dow Jones arról számolt be, hogy a piaci bizonytalanságok miatt azt elhalasztják.
Az ÁKK Zrt. január közepén arról számolt be, hogy sikeres non-deal roadshow-t tartottak a Bank of China (BOC) által a jüankötvény kibocsátásának Budapesten. A kötvénykibocsátást a jegybank is támogatja.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2015 a Reutersnak adott interjúban "nagyon fontosnak" nevezte egy jüanban denominált kötvény kibocsátását a tavaly novemberben Kínával kötött megállapodásnak megfelelően. A kibocsátás felső határát 3 milliárd jüanban (455 millió dollár) jelölte meg akkor a miniszter.
Elsőként Nagy-Britannia bocsátott ki jüanban (renminbi, RMB) denominált szuverén kötvényt 2014 októberében. A brit állampapír volt az első jüanban denominált nem kínai szuverén kibocsátás. A kínai jegybank (People's Bank of China, PBOC) Londonban bocsátotta ki Kínán kívül első (offshore) jüankötvényt 2015. októberében Hszi Csin-ping államfő első hivatalos nagy-britanniai látogatása alkalmából.
Legutóbb Dél-Korea bocsátott ki jüankötvényt 2015 decemberében 3 milliárd jüan (460 millió dollár) értékében.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve