Konkrét eredményeket hozott Ewa Kopacz lengyel kormányfő kijevi látogatása, amelynek során több együttműködési megállapodás született, elsősorban az energetikában.
A Naftogaz és a lengyel Gaz-System szerződést kötött egy gázvezeték építésére, amely - mint Arszenyi Jacenyuk ukrán kormányfő hangsúlyozta - nem az orosz gáz reverz szállítását tenné lehetővé, hanem a swinoujsciei cseppfolyósított gáz (lng) kikötőből szállítana Kijevnek évente akár 10 milliárd köbméternyi földgázt.
Emellett Varsó tíz év alatt 100 millió euró értékű hitelt folyósít Ukrajnának, ennek egy részét az ukrán hő- és villanyerőművek célirányos korszerűsítésére fordítanák. Ennek célja, hogy átállítsák azok tüzelését a Donyecki-medence lázadásával elvesztett antracit-szállítások hiányában a sokkal gyakoribb - például Lengyelország által is exportált - erőművi szénre. A kölcsön többségét a kis- és középvállalatok közvetlen támogatására szánnák.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve