Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a hajózási tilalom a Duna romániai szakaszának szinte teljes egészére vonatkozik a Vaskapu II vízi erőműtől Braila városig. Dorian Dumitru, a Duna romániai szakaszáért felelős hatóság igazgatója elmondta, hogy a hajózási tilalmat azért rendelték el, mert jégréteg képződött a folyón Cernavoda és Harsova környékén.
Ezen a helyen a vízfelület 80 százalékán úsznak jégtáblák, de vannak olyan szakaszok is, ahol a teljes vízfelület befagyott. Egyetlen hajó sem maradt a jég fogáságában, valamennyien a kikötőkben, biztonságban állomásoznak. A hajóközlekedés betiltását a bolgár hatóságok is megerősítették.
A ruszei folyami felügyelet igazgatójának beszámolója szerint a folyó vízfelületének Szilisztránál 70, Ruszénél 60 százalékán úsznak jégtáblák, és nagyon alacsony a vízszint. A kritikus szakaszokon a hajók süllyedése legfeljebb 1,6 méter lehet, vagyis biztonsággal szinte csak üresen közlekedhetnének. Ruszénél kedd hajnalban rekordhideget, mínusz 16,2 fokot mutattak a hőmérők - január 10-én még soha nem volt ilyen hideg a mérések kezdete óta.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve