A délkelet-ukrajnai szakadár területen alakult, senki által el nem ismert Donyecki Népköztársaság közel ezer buszt és vasúti szerelvényeket foglalt le, hogy ezeken szállítsa Oroszországba szavazni a szeptember 17. és 19. között zajló parlamenti választásokon a terület lakóit, akik korábban orosz állampolgárságot kaptak – írja a Moscow Times. Becslések szerint 600 ezren rendelkeznek orosz útlevéllel ebben az „államban” és a hozzá hasonló Luhanszki Népköztársaságban, ami feljogosítja őket a részvételre az oroszországi szavazásokon.
A pontosan 825 busz és 12 vasúti szerelvény a rosztovi régióba szállítja a szavazni óhajtókat, ahol szabályszerűen leadhatják a voksaikat – árulta el az Interfax hírügynökségnek Denisz Pusilin, a donyecki rendszer vezetője. Emellett a szavazás három napján enyhítik a határellenőrzéseket, hogy bárki könnyen eljuthasson a szavazóurnákhoz, továbbá a térség lakói a moszkvai kormány portálján online módon is szavazhatnak. A luhanszki rezsim nem közölte, hogy szerveznek-e hasonló választási turistautakat Oroszországba.
Dmitro Kuleba, Ukrajna külügyminisztere azt mondta, hogy kormánya a nemzetközi jog megsértésének tartja az ország délkeleti területei, illetve a Krím félsziget lakónak részvételét egy idegen állam választásán. Az egyetlen státusz, ami Oroszországra illik, nem más, mint megszálló hatalom ezeken a területeken. Az EU azzal vádolja Moszkvát, hogy de facto integrálja az Ukrajnához tartozó Donbaszt. A dél-ukrajnai régió lakói egyébként tavaly nyáron részt vehettek az alkotmányos reformról szóló népszavazáson is orosz földön, ami lehetővé tette Vlagyimir Putyin államfőnek, hogy 2036-ig megtartsa ezt tisztségét.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve