Három változatban készítette el a következő öt év légi forgalmára vonatkozó előrejelzését az európai Eurocontrol polgári és katonai repülésügyi szervezet - írja a Világgazdaság. Ezek annak alapján különböznek egymástól, hogy a koronavírus elleni oltóanyag 2021 nyarától vagy 2022 nyarától áll-e majd kellő mennyiségben rendelkezésre, illetve hogy mennyire lesz hatásos a vakcina.
Kedvező esetben jövőre megkezdődhetnek a beoltások, ez pedig a légi közlekedés szempontjából azt jelenti, hogy esélyes az Eurocontrol legderűlátóbb előrejelzés-variánsának a megvalósulása.
E szerint az európai légi forgalom (a repülések száma alapján) az év hátralévő részében éri el a mélypontját: a teljes, 2020-as adat 4,837 millió repülést jelent, a 2019-esnek mindössze a 44 százalékát.
A repülések jövő évre várt száma már duplázódhat, de még mindig csak a 2019-es 73 százalékát éri el, 2022-ben a 89 százalékánál, 2023-ban pedig a 96 százalékánál fog tartani. Ki kell várni 2024 végét ahhoz, hogy a repülések 11,411 milliós számával az ágazat három százalékkal már meg is haladja a világjárvány előtti teljesítményét.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve