A humanitárius szállítmányt a Direct Relief kaliforniai segélyszervezet biztosította. A segélyszállítmányra vonatkozó megállapodásokat Volodimir Zelenszkij ukrán elnök e héten tett amerikai látogatásának keretében írták alá - írja az MTI.
Viktor Ljasko egészségügyi miniszter korábban elmondta, hogy olyan gyógyszerekről van szó, amelyeket az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer Felügyelet (FDA) már nyilvántartásba vett, és enyhe, illetve közepesen súlyos állapotú betegek kezelésére ajánlott, különösen akkor, ha fennáll az állapotromlás veszélye.
A szállítmány 60 ezer flakon Bamlanivimab és Etesevimab nevű készítményt tartalmaz. A miniszter magyarázata szerint ezek olyan gyógyszerek, amelyek közvetlenül hatnak a vírusra, hozzákötődnek a vírus tüskefehérjéjéhez, megakadályozzák az egészséges sejtekbe való behatolást és a további reprodukciót, így felgyorsítják a koronavírusos betegek gyógyulását, megelőzik a szövődményeket, így azt is, hogy a beteg kórházi ápolásra szoruljon.
Az UNIAN hírügynökség vasárnap közben arról számolt be, hogy a fővárosban, Kijevben és még három régióban - Luhanszk, Herszon és Csernyivci megyékben - haladta meg a százezer főre számított Covid-19-betegek száma a járványhelyzet szerinti legenyhébb "zöld" besoroláshoz szabott mértéket. Luhanszk, Lviv és Poltava megyékben pedig a koronavírusos betegek ellátására kijelölt egészségügyi intézmények leterheltsége lépte túl a megengedett normát.
Jelenleg még Ukrajna egésze "zöld" kategóriában van, a szabályok szerint viszont ha egy régióban egy bizonyos időszakon át valamely mutató a megengedett szintet túllépi, át kell sorolni súlyosabb kategóriába. A kormány ugyanakkor cáfolta azt a sajtóban felröppent hírt, amely szerint Kijevben szeptember 15-től újra szigorú korlátozásokat vezetnek be.
Ukrajnában az azonosított fertőzöttek száma 1379-cel 2 297 534-re nőtt vasárnapra. A növekmény több mint 1200-zal kevesebb az előző napiénál. A járvány kezdete óta elhunytak száma 17-tel 53 983-ra emelkedett. Eddig 2 212 720-en gyógyultak meg, miközben az aktív fertőzöttek száma 955-tel 30 831-re nőtt. Kórházba 899 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került.
Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 5 569 051-en kapták meg valamely védőoltás első, 4 178 665-en a második dózisát is a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában. Szombaton 69 260 embert oltottak be az országban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve