Miközben az amerikai hírszerző ügynökségek egybehangzóan arra figyelmeztetnek, hogy Oroszország beavatkozhat a novemberben tartandó félidős választásokba, Donald Trump ezúttal amiatt aggódik, hogy Moszkva az ellenzéki demokrata párti jelölteket segítve igyekszik befolyásolni a választási folyamatot - írja az MTI.
"Nagyon aggódom, hogy Oroszország keményen küzd majd, hogy befolyásolja a következő választásokat. Tekintettel arra a tényre, hogy egyetlen elnök sem bánt nálam keményebben Oroszországgal, nagyon igyekezni fognak majd a demokraták érdekében. Kétségtelen, hogy nem akarják Trumpot!" - írta mikroblog-bejegyzésében Trump.
Kapcsolódó
Az elnök a Twitter-bejegyzés közzététele közben Missouriba államban egy veteránok számára tartott konferencián vett részt. Amerikai lapértesülések szerint várhatóan bejelent egy, a farmergazdaságok megsegítését célzó tervet is.
A novemberi félidős választásokon - amely Donald Trump elnöki megbízatásának közepére esik - az amerikai szövetségi parlament alsóházát, a 435 fős Képviselőházat teljes egészében újraválasztják, a 100 fős felsőház, a Szenátus tagjainak pedig mintegy a harmadát. Jelenleg a törvényhozás mindkét házában az elnök pártjának, a Republikánus Pártnak a politikusai vannak többségben.
Paul Ryan, a Képviselőház elnöke Washingtonban újságíróknak nyilatkozva trollnak nevezte az Egyesült Államok elnökét. A republikánus politikus azt a hétfőn a Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders által közölt információt kommentálta, amely szerint Donald Trump fontolgatja az előző elnök, a demokrata párti Barack Obama kormányzatában szerepet vállalt néhány tisztségviselő biztonsági engedélyének visszavonását.
Ezt olvasta már? Putyin hét kilométeres hidat építene
A kép forrása: AFP/Yuri Kadobnov.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve