A Kreml sajtószolgálata szerint a rendelet annak aláírásától hatályos - írta az MTI-re hivatkozva a Portfolio.
Putyin - két nappal a hasonló amerikai közlést követően - március 2-án jelentette be az INF-szerződésben való orosz részvétel felfüggesztését. Az orosz vezető egyúttal elrendelte a Kalibr manőverező repülőgépek szárazföldi változatának és a szárazföldi indítású, közepes hatótávolságú hiperszonikus rakétának a kifejlesztését is.
Kapcsolódó
Komoly aggodalomra ad okot, hogy Oroszország könnyen mozgatható és elrejthető SSC-8 jelű rakétarendszere európai célpontokat is képes elérni, súlyosan veszélyeztetve ezzel a NATO szövetség biztonságát - mondta Jens Stoltenberga NATO-főtitkár február elején. A NATO akkor felszólította Oroszországot, éljen azzal a lehetőséggel, hogy még visszatérhet a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló nemzetközi szerződéshez (INF).
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve