A manhattani ügyészség azonban nem a találkozókkal összefüggésben, hanem pénzmosás és az igazságszolgáltatás akadályozása gyanúja miatt emelt vádat.
Az ügyészség kedden nyilvánosságra került dokumentumai kiemelik Veszelnyickaja és az orosz kormányzat szoros kapcsolatait.
Kapcsolódó
Az ügyészség dokumentumaiból az is kiderül, hogy az ügyvédnő azt követően találkozott Donald Trump legidősebb fiával, valamint vejével Jared Kushnerrel és a Trump-kampány munkatársaival, hogy a demokrata párti elnökjelöltet, Hillary Clintont lejárató hírszerzési információkat ígértek a republikánus elnökjelölt kampánycsapatának.
Veszelnyickaja erről és az ezzel kapcsolatos orosz vizsgálatról - a vádirat szerint - hamis nyilatkozatot tett a New York-i szövetségi bíróságon, és elfedte azt a tényt, hogy "egy orosz ügyésszel titokban együttműködve" olyan dokumentumok összeállításában vett részt, amelyek ártatlannak tüntették fel az amerikai igazságszolgáltatás által megvádolt egyes ügyfeleit. Ezeket az ügyfeleit az amerikai ügyészek pénzmosással vádolják.
A Veszelnyickaja ellen vádat emelő manhattani ügyészség szóvivője bejelentette: Natalja Veszelnyickaja "nincs őrizetben és valószínűleg nem is tartózkodik amerikai területen."
A 43 éves ügyvédnő ellen felhozott bűncselekményért az Egyesült Államokban akár tíz évig tartó börtönbüntetés is kiszabható.
A Donald Trump kampánycsapatának munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgáló, Robert Mueller vezette különleges bizottság nem kommentálta a Veszelnyickaja elleni vádemelést, és elhárította az újságírók érdeklődését azt illetően is, hogy vajon a vizsgálóbizottság együttműködött-e a manhattani ügyészséggel, vagy átadott-e nekik a vádemeléshez szükséges információkat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve