Ugyanakkor a szigorú intézkedések enyhítését a legkorábban és legkiterjedtebb mértékben bevezető Georgiában folyamatosan csökken az új regisztrált fertőzöttek aránya. Az állam republikánus kormányzója, Brian Kemp az elégedettségét fejezte ki a helyzet alakulásával. Kifejtette, hogy bővítik a vírustesztelések számát, de meggyőződése szerint szükséges beindítani a gazdaságot. Úgy fogalmazott: az egészséges gazdaság azt jelenti, hogy munkát s ezzel lehetőségeket teremtenek az embereknek, s ez már önmagában is egészségügyi kérdés, mert a munkanélküliség betegségeket hoz magával és elszegényedéshez vezet.
"Meg kell találnunk a helyes egyensúlyt" - szögezte le.
Kapcsolódó
Georgiában - a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint - eddig 43 ezer koronavírusos fertőzöttet regisztráltak, és több mint 1800 ember halt bele a vírus okozta Covid-19 nevű betegségbe.
Az egész országban - szintén a baltimore-i kórházkomplexum adatai szerint - több mint 1 millió 660 ezer fertőzöttet regisztráltak, és meghaladta a 98 ezer főt a járvány halálos áldozatainak száma.
Kedden, helyi idő szerint kora délután Andrew Cuomo, New York állam kormányzója sajtóértekezleten jelentette be, hogy nagy infrastrukturális beruházásokkal szeretné fellendíteni az általa irányított állam gazdasági helyzetét.
"Újra kell indítani a gazdaságot, munkát kell adni az embereknek" - hangoztatta, leszögezve, hogy "ha van pillanat, amikor nekivághatunk ezeknek a beruházásoknak, akkor az most jött el". Azt mondta, hogy tervei szerint ezek a beruházások elsősorban a vasúti közlekedést és a közúti szállítást, valamint a New York repülőterei közötti összeköttetés javítását érintenék.
A kormányzó arról nem szólt, hogy milyen anyagi forrásokból valósítaná meg e beruházásokat. Úgy fogalmazott: a szövetségi kormányzat partnerségére is számít. Csakhogy több állam már korábban jelezte: nem értene egyet azzal, ha a szövetségi kormányzat a járvány előtt rosszul gazdálkodó államokat, köztük New Yorkot is, a járványra hivatkozva segítené meg, csökkentve ezzel a többi, korábban jól gazdálkodó állam támogatására fordítható összeget.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve