New Hampshire állam két kicsiny városában, az amerikai-kanadai határnál fekvő Dixville Notch-ban és a tőle mintegy húsz kilométernyire délre eső Millsfieldben több mint fél évszázada hagyományosan mindig november 3-án nulla órakor nyitják meg a szavazóhelyiséget.
Dixville Notch-ban öten voksoltak, valamennyien Joe Biden demokrata párti elnökjelöltre. Millsfieldben az újraválasztásáért küzdő Donald Trump republikánus elnök győzött: 16 választó rá szavazott, míg öten Bident támogatták.
Kapcsolódó
New Hampshire azon 11 amerikai tagállam közé tartozik, ahol most kormányzót is választanak. Mind Dixville Notchban, mind Millsfieldben a jelenleg is hivatalban lévő republikánus kormányzóra, John Sununura voksoltak többen.
Az első elemzések megjegyezték, hogy a két kistelepülés választási eredményei nem tekinthetők irányadónak. Dixville Notchban például 2016-ban Hillary Clinton, a demokraták akkori elnökjelöltje nyerte el mind az öt voksot, ám az elnökválasztásból nem ő került ki győztesen - írta az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve