A törvény értelmében 2024 első napját követően már nem lehet majd kapni az említett termékekből benzinnel működő variánsokat, de ha az átállás több időt vesz igénybe, az állam dönthet úgy, hogy kitolja ezt a határidőt. A cél persze ezzel a károsanyag-kibocsátás csökkentése.
Kalifornia állama először 1990-ben szabályozta ezeket a motorokat, ám az már nem most volt, és ezek a kis erőforrások az elmúlt évtizedekben nem sokat változtak, miközben az autóknál gyökeres változások történtek. Összehasonlításképpen, egy benzines lombfúvó egyórás használata során éppen ugyanannyi az emisszió, mint egy 2017-es Toyota Camry esetében 1770 kilométer utazást követően.
Az államban számítások szerint 16,7 millió ilyen háztartási eszköz található, három millióval több, mint autó - olvasható a portálon.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve