A szuborbitális űrturizmusra szakosodó központ a tervek szerint 2,6 milliárd rubelből (egy rubel 4,20 forint) épül fel. A magánbefektetésekből megvalósuló projekt keretében, amelyet Roszkoszmosz állami űripari vállalatnak még jóvá kell hagynia, hatfős csoportok számára 15 perces szuborbitális - a világűrt elérő, de a Föld körüli pályára nem álló - repüléseket fognak kínálni.
Az űrturisták 200-250 ezer rubel kifizetésének fejében 5-6 percet tölthetnek majd a súlytalanság állapotában egy mintegy 30 négyzetméteres kabinban. A többször felhasználható űrhajóból, amelyben mindenkinek személyes ablaka lesz, az utasok 180-220 kilométeres magasságból - Gagarin röppályájával megegyezően - tekinthetnek majd le a Földre.
Az űrrepülőtér építését a tervek szerint jövőre kezdik meg, és még a végleges elkészülte előtt, 2023-ban megkezdik a hajtóművek tesztelését és a próbarepüléseket.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve