Az ünnepségen - amelyen részt vett Mike Pence alelnök és Mark Esper védelmi miniszter is - miután kibontották az Egyesült Államok új haderőnemének zászlaját, az elnök rövid beszédében méltatta az űrparancsnokság jelentőségét. Mint mondta: "történelmi nap" ez az amerikai haderő számára, mert ezzel "elismerjük a világűr elsődleges fontosságát az amerikai nemzetbiztonságban és nemzetvédelemben".
Az elnök bejelentette, hogy az űrparancsnokságot a légierő egyik négycsillagos tábornoka, John Raymond vezeti majd, akinek kinevezését a szenátus júniusban már jóváhagyta. Elsődleges feladata - Trump szavai szerint - annak biztosítása lesz, hogy "senki ne kérdőjelezze meg és ne fenyegesse Amerika fölényét a világűrben".
Kapcsolódó
Donald Trump szerint a következő háborúk színhelye az űr lesz, a parancsnokság pedig az Egyesült Államok létfontosságú érdekeit védelmezi majd a világűrbe "Azt hiszem, ez mindenki számára nyilvánvaló" - mondta az elnök.
A védelmi minisztériumban valójában még tart az űrparancsnokság szervezése, bár már 287 munkatársa van. A Fehér Háznak még meg kell győznie a kongresszust az űrparancsnokság haderejének költségvetéséről. Amerikai sajtóértesülések szerint egyes részletkérdésekben egyelőre eltér a kormányzat és a törvényhozók álláspontja.
Űrparancsnokság már korábban is létezett, 1985-ben hozta létre Ronald Reagan akkori amerikai elnök, de a parancsnokságot 2002-ben megszüntették, miután a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után átszervezték a Pentagont. Donald Trump 2018 márciusában vetette fel az újbóli létrehozását, kifejtve, hogy a légierő nem képes maradéktalanul ellátni az űrbiztonsági feladatokat, az amerikai űrdominancia biztosítását. Az elnök Oroszország és Kína térnyerését említette az űrfegyverzetek kiépítésében.
Az űrparancsnokság az amerikai haderő tizenegyedik harci parancsnoksága lesz. A többi parancsnokságot az általuk felügyelt térségekről nevezték el. Az új szervezetnek nem lesz feladata a Földön kívüli élet kutatása.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve