Az új jegybankelnök kinevezését 332 képviselő szavazta meg a 450 fős törvényhozásban. Két frakció, a Petro Porosenko volt ukrán elnök vezette Európai Szolidaritás, és a Szvjatoszlav Vakarcsuk rockénekes által létrehozott Hang párt képviselőcsoportja tartózkodott, a többi frakció viszont támogatta Sevcsenko kinevezését.
A Hang párt kifogásolta, hogy a parlament plenáris ülésén a képviselők nem kaptak lehetőséget a jelölt elképzeléseinek meghallgatására. A Julija Timosenko volt kormányfő vezette Haza párt frakciója támogatta Sevcsenko kinevezését. Az Ukrajinszka Pravda hírportál megjegyezte, hogy az új jegybankelnök 2009-ben külső tanácsadóként dolgozott Timosenkónak, amikor utóbbi miniszterelnöki tisztséget töltött be.
Sevcsenko az Ukrhazbank élén 2015 óta állt, de már 2009-2010. között is volt a bank alelnöke, és 2014-től ideiglenesen ő töltötte be az igazgatótanácsi elnöki tisztet. 1995-2006. között egy másik ukrán bankban töltött be különböző vezetői posztokat, majd 2006-tól 2009-ig az állami jelzálogkölcsön-intézmény vezetője volt. 2012-2014. között pedig egy másik jelentős ukrán pénzintézet, az Oscsadbank elnöke mellett dolgozott tanácsadóként.
Sevcsenkót azután nevezte ki a parlament, hogy a jegybank korábbi elnöke, Jakov Szmolij július elején benyújtotta lemondását. Szmolij távozási szándékát azzal indokolta, hogy hosszú ideje politikai nyomásnak volt kitéve az elnöki hivatal, és az államfőt támogató parlamenti képviselők részéről, amely alatt nem tudta tovább ellátni a feladatát és együttműködni más állami intézményekkel. Lemondását Volodimir Zelenszkij elnök elfogadta, és a menesztéséről szóló előterjesztést már másnap be is terjesztette a parlament elé. Azt azonban az elnöki hivatal határozottan cáfolta, hogy politikai nyomást gyakoroltak volna Szmolijra, aki 2018 márciusa óta töltötte be a jegybankelnöki tisztet.
A Nemzetközi Valutalap (IMF) sajtóközleményben tudatta akkor, hogy nagyra értékeli az ukrán nemzeti bank Szmolij vezetése alatt elért eredményeit. Az IMF reményét fejezte ki továbbá, hogy Szmolij utódja úgyszintén biztosítani fogja a jegybank függetlenségét. Ugyanilyen álláspontra helyezkedtek a G7 országok ukrajnai nagykövetei is - írta az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve