A minisztérium beszámolója szerint a számláin 2 milliárd dollár van, ami elég ahhoz, hogy augusztusig gond nélkül fizesse az állam külfölddel szembeni tartozását.
A bejelentésre röviddel azután került sor, hogy szerdán a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője megfenyegette Kijevet: leállíthatják a pénzügyi támogatását, ha Ukrajna nem hajtja végre a beígért reformokat.
Az IMF tavaly márciusban négy évre szóló hitelprogramot hagyott jóvá Ukrajna számára 17,5 milliárd dollár értékben, amelynek első, csaknem 5 milliárd dolláros részletét Kijev már márciusban, a második, 1,7 milliárd dolláros részletét augusztusban kapta meg. A következő, ugyancsak 1,7 milliárd dolláros hitelrészletet októberben kellett volna megkapnia Kijevnek az eredeti forgatókönyv alapján, ezt azonban azóta sem folyósította az IMF, és számos szakértő szerint erre idén februárban sem kerül sor a reformok végrehajtásának elmaradása miatt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve