Becslések szerint jelenleg 350 ezer és 2,5 millió közé tehető azoknak az ukránoknak a száma, akik rendelkeznek orosz útlevéllel is, többségük a Krím-félszigeten, illetve a Donyec-medencében él. A kettős állampolgárságot azért tartják veszélyesnek, mert Oroszország előszeretettel hivatkozik polgárai védelmére, amikor katonai térhódításokra készül. Ez derül ki Okszána Markajeva, az ukrán Stratégiai Tanulmányok Nemzeti Intézetének (NISS) állam- és közbiztonságért felelős osztályának vezetőjének nyilatkozatából.
Az Ukrán államfőnek közvetlenül jelentő NISS kutató intézet, nem csak az orosz útlevelek jelenlétét nehezményezte. Szintén fenyegetést jelenthetnek a Kárpátalján és Csernivici területére kibocsátott papírok is. Számaik szerint körülbelül 130 ezren rendelkeznek magyar, és további 100 ezren román állampolgársággal. Markajeva külön kiemelte Magyarországot, mivel a szavazati jogot adó okmányok kiadásával nem csak hazánkban erősödött a kormány, de az így járó különleges státusszal Ukrajnára is nagyobb nyomást tudnak gyakorolni.
Ukrajna lakosainak körülbelül 5-10 százaléka rendelkezhet kettős állampolgársággal, és ezen felül körülbelül 5 millió olyan ukrán dolgozik jelenleg külföldön, aki máshol szerezhet állampolgárságot. Markajeva szerint a helyzetet nem lehet pusztán tiltásokkal megoldani, de kénytelenek lesznek foglalkozni az üggyel. Az ukrán parlament hamarosan törvénnyel szabályozhatja a kettős állampolgárságot övező problémákat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve