A megbeszéléseket a ciprusi ENSZ-misszió (UNFICYP) székhelyén, Nicosia egykori repülőterén folytatják a világszervezet égisze alatt. A két vezetőt több tucat újságíró várta, de a tárgyalások előtt nem nyilatkoztak. Az egyórásra tervezett találkozó célja, hogy megállapodjanak a sziget újraegyesítéséről szóló további tárgyalások keretéről. A ciprusi kormány szóvivője szerint a megbeszéléseket a jövőben Athénban és Ankarában tarthatják majd.
A Földközi-tengeri sziget 40 éve szakadt ketté, miután Ciprus északi részét 1974-ben megszállta Törökország. Ankara védhatalmi státusára hivatkozva avatkozott be a ciprusi török kisebbség védelmében, válaszul a Görögországgal történő egyesülést szorgalmazó görög ciprióták puccsára. Pár évvel később létrejött az Észak-Ciprusi Török Köztársaság, amelyet csak Ankara ismer el, s amelynek fennállását a területén állomásozó több tízezer török katona szavatolja. Ciprus déli, görög része 2004-ben az Európai Unió tagja lett. Ugyanebben az évben a ciprusi görög közösség népszavazáson elutasította az országegyesítésre kidolgozott nemzetközi tervet.
A sziget megosztottsága több szempontból is hátrányos az érintett felek számára. A helyzet megoldatlansága állandó akadályt jelent például Törökország 2005 óta húzódó uniós csatlakozási folyamatában, mivel az EU-tag Ciprus blokkolja a kulcsfontosságú csatlakozási fejezetek lezárását. Ciprus újraegyesítése megkönnyítené továbbá a sziget körüli tengerfenéken rejlő energiahordozók kiaknázását is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve