A bolgár kormány ismét előveszi a sok hányattatáson átesett belenei atomerőmű építésének a tervét - jelentette be Plamen Oresarszki miniszterelnök egy szófiai fórumon.
A szocialista kormány vezetője azt mondta, szeptember elején munkacsoportot állítanak fel azzal a feladattal, hogy megvizsgálja, hosszú távon gazdaságilag hatékonyan működtethető-e a létesítmény. A terv csak abban az esetben valósulhat meg továbbá, ha sikerült beruházót is találni - hangsúlyozta a bolgár miniszterelnök.
A belenei atomerőmű építésével kapcsolatos tendert még 2005-ben hirdették meg, a pályázatot az orosz Atomsztrojekszport nyerte meg. A bolgár elektromos művek (NEK) és az orosz vállalat 2006. november 29-én alá is írt egy előzetes megállapodást az atomerőmű építéséről, amit 2011 júniusában három hónappal meghosszabbítottak. Az időszak elteltével, szeptember végén pedig arról született megállapodás, hogy 2012. március 31-éig meghosszabbítják az atomerőmű építésével kapcsolatos egyeztetések határidejét.
Az akkor kormányzó jobbközép bolgár kormány tavaly március végén azonban leállította a kétezer megawatt teljesítményű atomerőmű építésének előkészületi munkálatait a magas költségekre hivatkozva, amiért az Atomsztrojekszport 1 milliárd euró kártérítéssel állt elő a már elvégzett munkák alapján.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve