Azzal, hogy a rendszerváltáskor kitiltották a politikát az iskolákból, a fürdővízzel a gyereket, azaz politikai viselkedés megismertetését is eltüntették az oktatásból - mondták az ifjúságkutatásokat ismerő szociológusok a Magyar Nemzetnek. A politikai közbeszéd alacsony színvonala szintén eltávolítja a fiatalokat a közélettől.
A kutatók tapasztalata szerint a 15-29 éves korosztály korruptnak tartja a politikát és hazugnak a politikusokat. Az egyetemisták pontosan érzékelik a rendszer szintű korrupciót Magyarországon. Ugyanakkor a kis stikliket elfogadhatónak tartják. Az elmúlt két év oktatásügyi tüntetéseinek eredménytelensége azt az érzést erősítette meg a fiatalokban, hogy kár ugrálni, úgyis az lesz, mit a politikusok akarnak.
A kutatók tapasztalatai szerint az a diák, akik határozott politikai véleményt fogalmaz meg, elszigetelődik, ezért kevesen vállalják fel ezt a szerepet. Ugyanakkor a baj már sokkal korábban kezdődik: van olyan óvoda, ahol a gyerekek brüsszeleznek. Nem tudják, miről beszélnek, de ha ebben a kisebbrendűségi érzésre alapuló politikai kultúrában nőnek fel, annak a szociológusok szerint súlyos következményei lesznek a magyar társadalomban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve